Ne spórolja meg a szűrővizsgálatokat, de spóroljon rajtuk!

szűrővizsgálatok

Az egészségügyi szakemberek gyakran hívják fel a betegeik figyelmét arra, hogy mennyire fontosak a szűrővizsgálatok. Ez egyáltalán nem véletelen, hiszen súlyos betegségeket lehet megelőzni rendszeres szűrővizsgálatokkal.

A szív- és érrendszeri megbetegedések és bizonyos daganatos betegségek vezető haláloknak számítanak Magyarországon, így legalább ezekre érdemes lehet évente szűrővizsgálatokat kérnünk. Különösen ajánlottak a vizsgálatok azok számára, akiknek a családi kórtörténetében előfordulnak komolyabb betegségek.

A súlyos megbetegedések általában nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Gyakran már hónapokkal, vagy akár évekkel korábban vannak jelei, amelyek nem feltétlenül okoznak panaszokat, ezért észrevétlenek tudnak maradni. Pedig egy időben felfedezett betegség esetén a beteg gyógyulási esélyei sokkal jobbak. Korai stádiumban könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban, és olcsóbban gyógyíthatók még a súlyos betegségek is. Ezzel együtt a páciens számára lelkileg is kevésbé megterhelő a folyamat.

Ugyan vannak állami szűrőprogramok, de ettől függetlenül érdemes lehet a saját kezünkbe venni az egészségünket. Jelenleg az állami ellátórendszer leterhelt, és gyakran hosszú várólistákkal szembesülhetünk. Ráadásul komplex szűrésre az állami egészségügyben csak akkor van lehetőség, ha panaszunk van, és a háziorvosunk kivizsgálást kér.

A jövőben ráadásul ezt is korlátozottan teheti. A háziorvosok legfeljebb 15 laborparaméter vizsgálatát kérhetik, és a sürgős kéréseiket indokolniuk kell. Van azonban lehetőségünk arra, hogy magánorvosi keretek között menjünk el szűrésekre.

A magánrendelőkben nem kell sokat várnunk egy-egy laborvizsgálatra, vagy más szűrésre, viszont a vizsgálatok árát saját magunknak kell fizetnünk. Ez sokak számára megterhelő anyagilag, de szerencsére egészségpénztárral van lehetőségünk a spórolásra.

Az egészségpénztárhoz ugyanis adó-visszatérítés kapcsolódik, ami lényegében egy állami támogatás. Az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százalékát visszaigényelhetjük a személyi jövedelemadónkból. Az adó-visszatérítés összege legfeljebb 150 ezer forint lehet, ez azonban elég magas keretösszeg. Ahhoz ugyanis, hogy ezt a maximumot elérjük, évente akár 750 ezer, azaz havonta 62 500 forintot is befizethetünk a pénztárba.

Ha ennyit nem költünk az egészségünkre, akkor van arra lehetőségünk, hogy a maximális értékhatárig növeljük az adó-visszatérítés összegét. További 10 százalék adókedvezményt kapunk például, ha prevenciós szolgáltatásokat veszünk igénybe. Ezek közé tartoznak a szűrővizsgálatok is. Arra figyeljünk, hogy ehhez orvosi javaslatra is szükségünk van, például, hogy a háziorvosunk megállapítsa, hogy az életkorunk vagy a családi anamnézisünk alapján javasolt a vizsgálat elvégzése. Az egészségpénztár szolgáltatásait a családtagjainkra is kiterjeszthetjük.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az egészségpénztárak tagjai jobban odafigyelnek az egészségükre. Magyarországon a háztartások az egészségügyi kiadásaiknak nagyjából 30 százalékát saját maguk fizetik. Ez az Uniós átlag duplája. Ugyanakkor ennek a kiadásnak mindössze 0,91 százaléka megy szűrővizsgálatokra. Az önkéntes egészségügyi finanszírozási alrendszereken keresztül, azaz az egészségpénztárakon és az egészségbiztosításon keresztül folyó kiadásoknak viszont 22,62 százalékát a szűrővizsgálatok teszik ki.

Az egészségpénztárak egy része egészségbiztosítási csomagokat is kínál, amelyek egy része tartalmaz évente igénybe vehető szűrővizsgálati csomagot is. Ha azonban ennél is tovább mennénk, arra is találunk megoldást.

Jelenleg két pénztár, a Prémium Egészségpénztár, illetve az IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztár komplett, menedzserszűréshez hasonló szűrővizsgálati csomagokat is kínál.

„A menedzserszűréseket egyébként is elszámolhatjuk az egészségpénztáron keresztül. Arra kell figyelnünk, hogy a szolgáltatást olyan rendelőben vegyük igénybe, amely a mi pénztárunkkal szerződéses viszonyban áll.” Mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője.

A magánrendelő a vizsgálatokról számlát állít ki, amelyet beküldhetünk a pénztárba, de a nagyobb rendelőintézetekben a pénztárak egészségkártyáival is tudunk fizetni.

Az egészségpénztárak szűrővizsgálati csomagjait választásunk alapján évente vagy kétévente kérhetjük. Ezek előnye, hogy havidíjat kell érte fizetnünk. Amikor lejárt egy év, részt vehetünk a vizsgálatokon, és onnantól kezdve évente vagy kétévente mehetünk újra. Így nem egyszerre kell kifizetnünk a vizsgálati csomag teljes díját. Így sokkal kevésbé megterhelő kifizetni egy ilyen több vizsgálatból álló komplex csomagot.

A vizsgálatok eredményeit kiértékelik számunkra, és ha szükséges, javaslatokat kapunk a további teendőkre, egyéb vizsgálatokra vagy terápiás lehetőségekre vonatkozóan.

Ha nem szívesen várnánk egy évet a vizsgálatokkal, hanem első alakalommal azonnal igénybe vennénk a szolgáltatást, akkor általában arra is van lehetőség, ha az első éves díjat egy összegben kifizetjük.

Ezekkel a csomagokkal azért is jól járunk, mert nem csak azért olcsóbbak, mert az egészségpénztáron keresztül elszámoljuk az árát, hanem azért is, mert az egészségpénztár gyakran olcsóbban tudja ezeket kínálni. A pénztárak többezres létszámához igazodva ugyanis a rendelőintézetek alacsonyabb árat is tudnak kínálni.

A Prémium Egészségpénztár szűrővizsgálati csomagjában szereplő vizsgálatokat a Swiss Clinic szakrendelőiben végzik el.

Vélemény, hozzászólás?